Mit eszik az újszülőtt csikó?
Az újszülött csikó kezdetben anyatejjel táplálkozik, ami nem meglepő egy emlősállat esetében. Sőt, kifejezetten elvárás.
A kiscsikó születése után már 2 órán belül szopik, és az első hónapban nem is fogyaszt mást, mint anyatejet. A kancatej nemcsak teljes értékű táplálék a csikó számára, hanem immunerősítő is. A fiatal állat esetében tulajdonképpen nem beszélhetünk immunrendszerről, mert szervezetében a születésekor nincs ellenanyag. Ez ugye elég kellemetlen tud lenni betegség esetén, úgyhogy célszerű óvatosan bánni a fiatal csikókkal. Az ellenanyag a föcstejjel (ami nem más, mint a kancatej az első 24-36 órában) kerül a szervezetébe.
A
föcstejnek nem véletlenül adtak külön nevet, a beltartalma ugyanis
eltér a normál kancatejtől: magas az immunitásért felelős sejtes
alkotórészek és a nagy molekulájú anyagok (fehérjék és ásványi anyagok)
száma. Mivel ezek az anyagok nem jutnak át a placentán a vemhesség
során, viszont a csikó életben maradásához ezekhez mielőbb hozzá kell
jutnia, erre a tej és a szoptatás a legkézenfekvőbb megoldás. Az
immunanyagok egy része aktív módon, a vékonybélen keresztül, másik
része pedig passzív módon szívódik fel. A csikó saját immunrendszere
általában 70-72 nap alatt fejlődik ki, addig a föcstej biztosítja
számárra az immunitást.
A fiatal csikó enzimrendszere eltér a felnőtt állatétól, a gyomrában nincs fehérjebontó enzim és nincs sósavtermelés. Már csak ezért sem etethetjük rögtön zabbal, kockacukorral és töltött káposztával. A fehérje sértetlenül jut el a vékonybélig, majd onnan szívódik fel. A csikó gyomrában az enzim- és sósavtermelés körülbelül 1 hónapos korában alakul ki.
A
lótej tejcukortartalma igen magas: 6-7%, melynek bontását a laktáz
enzim végzi. Ez az enzim azonban csak azoknál az állatoknál alakul ki,
amelyek csak tejjel táplálkoznak. Mennyisége az elfogyasztott
tejmennyiséghez igazodik, később a tejfogyasztás elmaradásával teljesen
meg is szűnik. Az egyéb szénhidrátok lebontásáért felelős maltáz,
szacharáz és alfamiláz enzim is csak 1 hónaposan alakul ki a csikó
gyomrában. Ezzel magyarázható az árván maradt állatok cukrozott tejjel
való itatásakor kialakuló rendszeres hasmenés. Az általunk használt
répacukor lebontása ugyanis mikrobiális úton, a vastagbélben történik,
ezzel hascsikarást és hasmenést okozva az állatnak. Ettől nem lesz
boldog a kiscsikónk, ezért inkább kerüljük a cukrozott tej itatását, és
kizárólag kancatejpótló szerekkel etessük.
Ha árván marad az állatunk, próbáljunk dajkamamát szerezni, hogy elegendő föcstejhez jusson a szervezete, de számoljunk azzal, hogy szoptatós lovat legalább olyan nehéz találni, mint ötlevelű lóherét. Az ilyen esetekre nem árt, ha van a spájzban egy kevés előre fagyasztott föcstej. Persze valószínűleg nincsen, úgyhogy marad a lótejpótló szer. Végszükség esetén vizezett, cukrozott tehéntejet is adhatunk, a hatást fokozhatjuk egy kis drukkolással is, az sosem árt, ebben az esetben ugyanis semmi jóra nem számíthatunk: a csikónak egészen biztosan hasmenést fog okozni. Ami nemcsak neki kellemetlen, hanem nekünk is majdnem annyira.
Viszont
vigasztalhat a tudat, hogy az ilyen állatot hamarabb hozzászoktathatjuk
az önálló, vödörből való iváshoz. Az árván maradt lovat mindenképpen
különítsük el, lehetőleg ne erre az időpontra hívjunk össze családi
kupaktanácsot az istállóba, ne engedjünk idegeneket a közelébe és
ügyeljünk nagyon a tisztaságra, még jobban, mintha az ÁNTSZ
ellenőrizné. Legyen előtte tiszta ivóvíz, jó minőségű széna (amit
naponta cseréljünk). Ha így járunk el, talán életben tarthatjuk a
gyenge immunrendszerű állatot.
A Dr. Háziállat rovatban várjuk a lóegészségügyi kérdéseket.
Szerző/Forrás: Háziállat Magazin